A cica, aki a Holdra vágyott

Volt egyszer egy kis cirmos cica, akit Pamacsnak hívtak. Egy sárga ablakú házban lakott, ahol mindig volt meleg tej és puha párna. Pamacsnak mégis volt egy titkos vágya. Minden este felugrott az ablakpárkányra, és felnézett az égre, ahol ott ragyogott a Hold, kereken és fényesen, mint egy nagy tányér tejszín.

„Ha egyszer odafelmászhatnék” sóhajtott Pamacs, „biztosan ott lenne a világ legfinomabb teje.”

Egy este elhatározta, hogy elindul. Kisurrant a macskaajtón, és felmászott a kerítésre. Onnan a Hold ugyanolyan messze volt. „Majd följebb” gondolta. Felmászott a diófára. Onnan is ugyanolyan messze volt. „Majd még följebb” gondolta. És felkapaszkodott a háztetőre, egészen a kéményig.

A kémény tetején ült egy öreg bagoly. „Hová, hová, kis cica, ilyen későn?” kérdezte.

„A Holdra megyek” felelte Pamacs. „Meg akarom kóstolni a holdtejet.”

A bagoly megforgatta a nagy, kerek szemét. „A Hold messzebb van, mint a legmagasabb fa és a legmagasabb hegy. Odáig még én sem repültem el soha. De gyere, megmutatok valamit.”

Pamacs felült a bagoly hátára, és együtt repültek a csendes város fölött. Látták a templomtornyot, ahol a harang aludt. Látták a tavat, ahol a kacsák összebújtak. És a tó tükrében, ott lent, ott ringott a Hold, kereken és fényesen, mint egy nagy tányér tejszín.

„Nézd csak” suttogta a bagoly. „A Hold néha lejön hozzánk. Nem kell érte felmászni, csak oda kell figyelni.”

Pamacs leugrott a partra, és óvatosan belenyalt a vízbe. Hideg volt és édes, mint a hajnali harmat. Nem egészen tej, de majdnem olyan jó. A Hold képe megremegett, mintha nevetne.

Aztán a bagoly hazarepítette a sárga ablakú házhoz. A konyhában már várta a kislány, aki Pamacsot szerette. Kezében egy kis tál meleg tej volt, és amikor letette a padlóra, a tej felszínén ott ragyogott a Hold fénye, ami beszűrődött az ablakon.

„Hát itt is vagy?” nézett fel Pamacs az égre. És a Hold, mintha bólintana, egy kicsit fényesebben ragyogott.

Pamacs megitta a tejet, aztán összegömbölyödött a kislány ágyának végében. Az ablakon át a Hold ezüst takarót terített rájuk. „Holnap is eljövök az ablakhoz” dorombolta Pamacs. „És holnapután is. Mert az álmokat nem kell mindig elérni. Néha elég, ha velünk vannak.”

A Hold vigyázott rájuk egész éjjel, ahogy rád is vigyáz most, amíg elalszol. Jó éjszakát, Pamacs. Jó éjszakát, Hold. Jó éjszakát, kicsim.

Jó éjszakát!